A héten költözködünk a családommal. Szombaton még együtt voltunk a gyógyítói kurzus tagjaival, tanultunk, gyakoroltunk, és töltődtünk szeretettel. Vasárnap azonban már belevetettem magam a dobozolásba. Ha költözködtél már, főleg családostul, akkor biztos emlékszel,...
Tegnap gyönyörű napom volt. Két csodálatos Teliholdas gyógyítást tartottam, és éreztem, ahogy gyógyítás közben emelkedik a szívem, és én magam is gyógyulok. Úgy éreztem, ilyen erős még sosem volt az energia, amely rajtam keresztül áramlik. Gyógyítás közben hálát adtam...
A nyár folyamán, a kislányom születése kapcsán érdekes dologra lettem figyelmes. Teljesen meglepetésszerűen ért az, hogy a testem, az érzelmeim, és a gondolataim hogyan reagáltak arra, hogy kisbabám született. Az első lányomat huszonegy évesen szültem, most a...
Végtelen öröm és mély, bensőséges nyugalom. Milyen lehet az? Az emberek általában ideig- óráig örülnek, főleg, ha a külvilágból érkezik valami olyan impulzus, amely okot ad az örömre. Aztán általában ez az állapot tovatűnik, mert hamarosan történik valami, ami az...
A Kryon közvetítések megemlítik, hogy azok az öreg lelkek, akik legalább százszor születtek már vissza a Földre. A barátaim, szeretteim között rengeteg olyan ember van, aki arról számol be, hogy úgy érzi, már nagyon sokszor született vissza a bolygóra. Hasonló a...
Ha megengeded, hogy a Fény tisztogasson, akkor sokszor szembetalálkozhatsz árnyékrészeiddel. Ha a magasabb tudatosságot választod, akkor nem futsz el az árnyékrészeid elől. Választhatnád azt, hogy annyira elszégyelled magad a fénybe került „csúnya” részeddel...
Szeretnél az elsők között érdekes, inspiráló írásokat olvasni az Életről, Lélekről, tudatos életmódról, kundalini jógáról, meditációról, és időben értesülni a vadonatúj programokról?
Szeretnél az elsők között érdekes, inspiráló írásokat olvasni az Életről, Lélekről, tudatos életmódról, kundalini jógáról, meditációról, és időben értesülni a vadonatúj programokról?
Akkor iratkozz fel a hírlevelünkre, és hamarosan már meg is kapod az első üzenetet! Feliratkozásod mellé fogadd el ajándékba a Stresszmentesítő meditáció gyakorlását bemutató 17 perces videót.